Balaton-felvidéki borvidék

A Dunántúl közepén, a Balaton északi partjának középső–nyugati részén található a Balaton-felvidéki borvidék. Területe nem egységes, éppen hogy csak összefüggő, mivel középső részébe beékelődik a Badacsonyi borvidék:

• keleti része a Balatonfüred-Csopaki borvidék és a Badacsonyi borvidék között helyezkedik el;

• nyugati része a Keszthelyi-fennsík, illetve Sümeg tágabb környéke.

Teljes területe: 5200 ha, amiből 5140 ha az I. osztályú. A szőlővel betelepített terület 1508 ha.[1] A teljes borvidék a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része.

A teljes Balaton borrégióra jellemző a 2000 éves római szőlőművelés hagyományainak részleges továbbvitele.

A veszprémi püspökség hozott létre kiterjedt szőlőbirtokokat az 1300-as évek elején ezen a vidéken. A következő századokban a királyi, főúri és kisnemesi birtokok, szőlőskertek borai nagy hírnévre tettek szert, és már a középkorban délnémet területekre, az Alpokon túlra is szállítottak. A legnagyobb szőlőbirtokai az Esterházy családnak voltak.

A borvidék 1990-ben vált önállóvá, mai nevét pedig 1999-ben kapta.

Káli-medence, a magyar Provence

A táj mediterrán hangulatú. A vulkáni kúpok déli lejtői hamar átmelegszenek, a közeli Bakony pedig megvéd az északról érkező szelektől. A hegyek bazaltja jó hőtartó képességével, a közeli Balaton nagy vízfelületével pedig csökkenti a hőingadozást. Ezek együttesen speciális mediterrán mikroklímát alakítanak ki a medencében. Az országban itt kezdődik leghamarabb a tavasz és az ősz pedig a legtovább tart.

A Káli-medence jó földrajzi adottságainak köszönhetően már a történelem kezdetei óta lakott, éltek itt a késő bronzkorban kelták, eraviszkuszok. A Káli–medence a Balaton előidézte mikroklíma miatt ideális hely szőlőtermesztésre, a vulkáni vörös talaj és a kő pedig az itt termő bor zamatát adja. Kékkút forrását is ők fedezték fel, a forrás vize Theodora bizánci császárné kedvenc itala volt.

A Káli-medence honfoglaló őseink, a Kál horka nemzetségének szállásterülete volt. Nevét több, máig fennmaradt (Köveskál, Mindszentkálla, Szentbékkálla) és ma már elpusztult, csak romjaiban látható falu (Kerekikál, Töttöskál, Sásdikál, Sóstókál) neve is őrzi. Az ősi idők óta kiváló borairól ismert vidék települései az Árpád-házi királyok idején jelentős kiváltságokat kaptak. A királyi udvarnak külön bortermő helye volt a Balaton-felvidéki 7 Kál község.

Természeti viszonyai

A szőlőtermelés a Pannon-tenger mészkő padozatán létrejött, völgyekkel szabdalt domboldalain alakult ki, esetenként 10 %-nál meredekebb lejtőkön.

Éghajlata a Badacsonyi borvidékéhez hasonló, igaz a Balatontól távolodva egyre kevésbé kedvező. A hegyek szélárnyéka és a Balaton víztükrének fényvisszaverő, hősugárzó hatása miatt a szőlőterületek jelentős részének mezoklímája mediterrán jellegű, évi mintegy 2000 napsütéses órával. Uralkodó talajtípusa az erdőtalaj.

A forró nyári napokon a Balaton tó felől feláramló párás, ugyanakkor az átlagosnál hűvösebb szellők temperálják a termelési körzet éghajlatát. Esténként az erdősapkákból és különösen a Bakonyból kiáramló hűvös erdei levegő hűti le a medence levegőjét. Balaton-felvidéken a napsütötte órák száma átlagosan 1950-2000 óra, az évi középhőmérséklet: 11-12 °C. Az átlagos éves csapadékmennyiség 650 mm, melyből a tenyészidőszak alatt átlagosan 420 mm hullik a borvidéken.

A Balaton-felvidék borai diszkrét illatúak, zamatosak és elegánsak. A nappalok melege testessé, az éjszaka a hegyekből alászálló hűvös levegő pedig gyümölcsössé és szép savszerkezetűvé formálja a borokat. Egyes kiváló adottság termőhelyeken hosszú érlelésre is alkalmas, rendkívül komplex borokat termelnek. Ilyen, eredetvédett helyek:

• Áldozó-hegy
• Táltos-hegy