DENES GIN

Egy égetett szeszes ital, amit a közönséges boróka tobozbogyójával vagy annak kivonatával ízesítenek, ami egy semleges ízű alkoholpárlatból készül. Sokszor más fűszereket is felhasználnak, de ízében mindig a boróka dominál.

Sokféle típus létezik, de alapvetően kétfélét különböztetünk meg, melyek a desztillált és a kevert. A desztillált készítésének módja, amikor a szeszbe a borókabogyót és más fűszereket áztatnak, majd újra lepárolják Ezután adnak hozzá kevés cukrot, a tiszta alkoholt és ízanyagokat. A kevert készítésekor a semleges szeszt ízesítik aromákkal és kivonatokkal. Az Európai Unióban az alkoholtartalma legalább 37,5% v/v.

Koktélokhoz általában csak a London Dryt használják, ami egy kevésbé aromás  és desztillált. Ennél fogva teljesen édesítetlen és nem tartalmaz hozzákevert ízanyagokat.

A holland jenever, amit a holland gin-nek is nevezik, a 17. században jelent meg Angliában. Melynek az eredeti változata az oude jenever, ami fűszeresebb és sokszor cseréppalackban árulják. Ez malátapárlatokból fejlődött ki.  A jenevert legalább részben árpából vagy más gabonából párolják kisüstiben és néha fahordóban érlelik. Ennek következtében enyhén malátás, illetve a whiskyhez hasonló lesz az íze. A jonge jenever ( amely ma az elterjedtebb) új ma elterjedtebb változata nagyrészt semleges szeszből készül.

A 2. században Galénosz gyógyszerek hozzávalójaként említi. 1266-ban Cantimprél Tamás említ először borókás párlatot a Liber de natura rerum című művében.

A jenever feltalálójának sokszor egy 17. századi holland orvost, Franciscus Sylviust nevezik.Az aqua juniperi első ismert holland nyelvű receptje az 1552-ben kiadott Constelyc Distilleerboec-ban jelent meg, mely mendenféle betegségek ellen ajánlott. A korabeli gabonapárlatok rossz ízére remek megoldást nyújtott a boróka erős, száraz íze, így a jenever (a népszerű likőrök mellett) lehetővé tette, hogy a 17. században a nagy mennyiségben rendelkezésre álló gabonából a holland kikötővárosok szeszfőzői piacképes szeszt állítsanak elő.

Az Angliában való elterjedés elsősorban a Holladiában harcoló angol katonáknak köszönhető. A németalföldi szabadságharcban találkoztak az angolok az itallal és tőlük ered a „holland bátorság” kifejezés is, amely III. Vilmos idején vált népszerűvé és utal az ittas ember bátorságára. Hollandiában ugyanis nagy részben ő uralkodott. A boróka helyett sokszor a mérgező terpentinnel ízesítették a durva, rossz minőségű párlatokat.

A népszerűség legfőképpen onnan eredt, amikor a kormány engedélyezte a házi lepárlást, majd magas vámot rótt ki a külföldről behozott italokra. A rossz minőségű gabonának (ami nem volt alkalmas sörfőzésre)  ez jó piacot jelentett. A sör megítélése így pozitív maradt, mivel gyakran biztonságosabb volt a fogyasztása, mint a szennyezett, nyers vízé. A gint azonban különféle egészségügyi és társadalmi problémák okozójaként vádolták. Felelős lehetett a halálozási arány növekedéséért, mely megállította a növekvő népszaporulatát Londonnak.

Az abszint ellen kampányolók az 1900-as években a borókabogyóból készült italokat is meggyanúsították agykárosító hatására hivatkozva.

Az amerikai szesztilalom idején erjedt el, az 1920-as években a hírhedt „bathtub”, melyet denaturált szesz méregtelenítésével állítottak elő, majd glicerinnel és különféle anyagokkal, például borókabogyó kivonatával ízesítettek. Nagy népszerűségnek örvendett a rossz íze és az életveszélyes volta ellenére is, mert sok helyen csak ehhez lehetett hozzájutni. Ma a bathtub kifejezés a házi készítésre utal.